Településünk neve magyar helynévadással keletkezett puszta személynévből, amely nem más, mint a lovag magyar alakja. Forrása a személynévként is használatos rîtaer, ritter, azaz a lovag főnév. 1082-ből való a legkorábbi említése Villa Lyuter néven. 1296-ban Lyvter, 1380-ban Lyther, 1455-ben pedig Lytther megnevezéssel szerepelt.
Litér első írott említése az a veszprémi káptalan birtokösszeírásából ismert (1082). Sajnos ez dátum nem valós, a XIII. században írták. Az ilyen visszadátumozás más esetekben is előfordult akkoriban. Annyi azonban elfogadható, hogy a település a kora Árpád-korban, talán már a XI. században létezett - közel 1000 éves is lehet - és a veszprémi egyház birtokos volt Litéren. Területét rajta kívül többen is birtokolták. Ebből az időből írásos emlékünk alig maradt, csak peres ügyekben találkozunk litéri nevekkel. Pl. 1265-ben a fehérvári és veszprémi káptalan közti perben, a bírák közt litéri nemesek is szerepeltek. Több forrásból tudjuk, hogy a káptalanon kívül a Litéri, Essegvári, Palásthy, Kenessey, Benda stb. családok birtokolják a területet. 1488-ból fennmaradt adó megállapítás szerint a falu 14 Ft-ot fizetett, a közepesen gazdag falvak sorában foglalt helyet.
Ezeknek a korai évszázadoknak máig álló "beszédes" tanúja a mai református templom. Első írott emléke 1472-ből való, mely szerint a veszprémi káptalan birtokában lévő község templomát újra szentelték a Szent Kereszt tiszteletére. (Korábban Szent Jakab nevét viselte.) Építésének idejéről sokáig csupán a kövek "beszéltek". Nagy felfedezést jelentett, amikor 1962-ben, felújítás során Csemegi József irányításával C. Harragh Erzsébet és Császár László kibontotta a kapuzatot a XIX. századi vakolat alól, és előkerült az akkori évek legmeglepőbb lelete, a litéri templom oszlopszobros, román kapuja. Helyreállítására 1968-ban került sor, melyhez Levárdy Ferenc, Szakál Ernő és Kőfalvi Imre végezték a kutatást és felmérést, korát is meghatározták. A kapuzat a templom déli oldalán nyílik, lépcsőzetesen tágul kifelé. Oszlopait leveles, palmettás oszlopfők koronázzák. Két középső oszlopát egy-egy apostolfigura díszíti. Az oszlopfőket csúcsívesen záródó falhasábok fogják össze. A csúcsíves timpanon mezejét dombormű töltötte ki, melyet sajnos megsemmisítettek. Az előépítmény meredek oromzatát a fal síkja elé fektetett oroszlánokon nyugvó oszlopok tartják. Az építész történeti, szerkezeti, valamint díszítő elemek alapos vizsgálata alapján megállapították, a kapuzat építésének ideje a XIII. század második felére, az 1250-es, 60-as évekre tehető. Ma védett, sűrűn látogatott műemlékünk.
A XVI. században, a török időkben Litér elnéptelenedett. A falu már az első török becsapásoknak áldozatául esett. Veszprém várának 1552. évi török kézre kerülésével a környék falvai pusztulásra ítéltettek. 1609 és 1696 között Veszprém megye területén jelentős számban léteztek puszták, ekkor még közéjük tartozott Litér is. 1557-ben "pusztahely". Egy utazó leírása szerint 1582-ben "egytornyú, Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt temploma elhagyottan áll." A század vége felé ugyan lakta még néhány jobbágy család, de végül a terület birtokosai pusztaként adták bérbe, többek közt Szentistvánnak és Vilonyának. Ez a helyzet közel 150 évig tartott, mikor újra települt. 1732-ben az Olaszfaluból elűzött reformátusok lelkészükkel együtt letelepedtek Litér puszta területén, az itt birtokló mezőföldi földesurak engedélyével. Használatba vették a templomot, de 5 év után a káptalan eltiltotta ettől őket. 1744-ben a prédikátor kertjében vesszőből oratóriumot építettek, haranglábat emeltek, harangot is szereztek hozzá. A nyilvános vallásgyakorlatot a veszprémi püspök 1752-ben beszüntette.
Küzdelmes évtizedek után, II. József türelmi rendelete értelmében 1784-ben birtokba vehették a romtemplomot, melyet még abban az évben felújítottak, festett, kazettás mennyezettel, szószékkel, karzatmellvédekkel ékesítettek. A romos templomban több mint 200 éves tölgyfa nőtt, melynek faanyagát felhasználták az újjáépítéshez. A vallásszabadság visszaszerzésének fontos tényét az "1784. esztendő Martyusnak első napján" nyitott anyakönyvben is megörökítette az "Ekklesia első prédikátora, Tiszteletes Toronyai János". 1794-re a tornyot is helyre állították, majd 1797-ben harangot is kapott. Az 1800-as évek elején a toronyra fazsindelyes sisakot építettek. Az élni akaró erős közösség a XIX. században virágzó mezőgazdaságot, szőlőkultúrát teremtett. A gyülekezet a református gyermekek számára már 1732-től iskolát tartott fenn. A közösség tagjai parókiát, kántor lakást építettek. Sok küzdelem árán biztosította az élet feltételeit, pedig járványok: himlő, kolera tizedelték. Ezek ellenére, továbbra is gondoskodtak az egyház gyarapításáról. 1930. január 19-én lélekemelő ünnepség keretében orgonát szenteltek.
A XX. század sok változást hozott mind gyülekezetünk, mind községünk életében, melyeket a Fűzfőn, (s részben Litér külterületén) épült gyárak - Papírgyár, Nitrokémia - felfejlesztése eredményezett. A gyár munkát és lakást biztosított az ország különböző területeiről ide érkező munkásoknak. Számunkra Litéren felépíttette a jól megtervezett lakótelepet, gondoskodott sokrétű ellátásról, mely Litéren az Újtelep nevet adta. Az addig kb. 500 lelkes falu a század 2. felére 1800 fő feletti település lett. A XX. század országokat, nemzeteket megrázó eseményei: I. Világháború, Trianon, II. Világháború, gazdasági átalakítások a megnövekedett község egészére nehéz csapásokat, új küzdelmeket hoztak. 1995-ben felavatták a község zászlaját és immár véglegesnek bizonyuló címerét. Rajta a címerpajzs kék mezőjében fekszik az arany oroszlán, mellső karmai között egy koponyát tartva, amely ábrázolás templomunk faragott kő oroszlánjára utal, mintegy jelezve a község életének folyamatosságát.
Az Úristen kegyelme, hogy még élünk! Ében Haézer, azaz: mindeddig megsegített bennünket az Úr! Hálát adunk gyülekezetünk megmaradásáért és új tagjaiért. Jelenünk, a XXI. század nagy öröme, hogy 2012. május 25-én Egyházközségünk megalapíthatta az 1732 óta működő református iskola utódát, a Litéri Református Általános iskolát. Intézményünk kilenc osztállyal működik, fenntartója egyházközségünk. Áldja az Úristen mindazokat, akik gyülekezetünk és iskolánk megtartásán, megerősítésén, felvirágoztatásán fáradoznak! A cikk szerzői: Ertl Pálné, Marika néni (gyülekezetünk néhai presbitere) és S. Dr. Lackovits Emőke (néprajzkutató-muzeológus)
